Mivel jár, ha mindent ráhagysz a gyerekre? Nevelési stílusok I.

Mivel jár, ha mindent ráhagysz a gyerekre? Nevelési stílusok I.

A nevelési stílusod szinte egy életre megpecsételheti gyermeked személyiségfejlődésének kimenetelét. Kurt Lewin vizsgálta a tanárok nevelésí stílusát, majd az ő következtetéseit Diana Baumrind vetítette le a családokra. Ezek alapján 3 féle nevelési stílusról olvashatunk a szakirodalomban. Ezek a megengedő, a demokratikus és az autokratikus nevelési stílusok. A következő bekezdésekben a ‘laissez faire’ (lessé fer), azaz a megengedő nevelési stílusról ejtek szót. A következő bejegyzésekben pedig a másik kettőről is olvashattok.

Ki tartja a gyeplőt?

A megengedő – de hívhatjuk ráhagyónak is – nevelési elvet a szülői kontroll hiánya jellemzi. Teljesen kaotikus, a gyermek szinte teljesen a kezébe veszi az irányítást, mindenki úgy táncol, ahogy fütyül. Legtöbb esetben a szülő nem szándékosan válik ilyenné. Mint minden esetben, ő is a legjobbat akarja a gyermekének, azt gondolja azzal teszi neki a legjobbat, ha  hagyja hogy a gyermek úgy és akkor fedezze fel a világot, ahogyan ő akarja, úgy hogy közben nem szab neki korlátokat, nem áll a gyermek útjába. Sajnos ez nem mindig vezet a kívánt eredményhez, ugyanis bár  a korlát gátol, de megtart. Sokan negatívumként tekintenek erre, pedig nem az. A korlát nem elnyomást jelent, hanem kiszámíthatóságot, következetességet, biztonságot mind érzelmileg, mind fizikailag.

A ráhagyó módon nevelő szülő:

  • Nem nyújt útmutatást a gyermek viselkedéséhez.
  • Nem húzza meg a határokat.
  • Nem segít a gyermeknek megoldani a problémákat.
  • Ha mégis felállít valami szabályrendszert, nem tartja be következetesen.
  • Nincsenek elvárásai, bárhogy viselkedik a gyermek, elfogadja.
  • Szeretetteljesen viszonyul hozzá, de kerüli a konfrontációt.
  • Ha valamit el szeretne érni, akkor beveti a megvesztegetést (játék, csoki stb.).
  • Barátként viszonyul a gyermekhez, nem pedig szülőként.

A megengedő nevelés eredménye

A lurkó önértékelése a plafont veri, viszont nem képes fékezni a vágyait, cselekedeteit, gyakori az agresszív megnyilvánulás is. Keserű tapasztalat neki a koncentráció hiánya, a teljesítményi problémák a suliban. Ha nincs elvárás otthon, akkor minek törje magát?! A szülői navigációt nem ismeri, így magára utalva bizonytalan. Képtelen hatékonyan beosztani az idejét, szokásait, ebből lesz az órákig tartó tévézés, számítógépezés, kontrollálatlan evés.

Nem hiába van az ovikban, sulikban napirend, órarend. A stabilitás, kiszámíthatóság egy nagy adag érzelmi biztonság a növésben lévőknek. De még a kamaszoknak is. Vajon melyik a jobb megoldás: kérdés nélkül elengedni, “menj és csináld, amit jónak látsz”, vagy megbeszélni a kritériumokat és egyeztetni, hogy mindenkinek elfogadható legyen?! Melyikben érzi jobban, hogy fontos?

Súlyos probléma, hogy ettől a neveléstől a felelősségérzete meglehetősen foghíjas, hiszen eddig semmilyen következménnyel nem kellett szembenéznie.

Az egyik legfontosabb útravaló, amit érdemes magaddal vinned – és most ismételni fogom magam -, hogy a szabályok felállítása és betartása (!) nem egyenlő az elnyomással és minden rémséggel, ami egy gyereket érhet. Épp ellenkezőleg! Határokkal tűzdelt, szeretetteli hozzáállással lehet elérni igazán az egyensúlyt. Ezzel pedig előre vetítettem a következő cikk témáját, a demokratikus nevelési stílust.